Még fél év a rajtig :)
A kialakult helyzetben természetesen nem a sport most a legfontosabb, hanem a vírus veszély legyőzésé. Mi azonban arra készülünk, hogy lesz majd élet a vírus után is :) Nekünk futóknak a sport egy nagyon meghatározó része az életnek, ezért megpróbálunk a körülményekhez alkalmazkodni és nyilván az is fontos számunkra, hogy mikor és hol tudunk majd újra versenyezni. A 3. Panoráma Trail nevezését már januárban elindítottunk, és mivel a tervezett dátum október 17., reményeink szerint a rendezés nincs nagy veszélyben, bár senki sem tudja most megmondani, hogy meddig fognak tartani a korlátozások, mikor leszünk túl ezen a rémálmon. Folyamatosan figyeljük mi is a híreket, és szerintünk lehet reménykedni, hiszen sok nemzetközi nagy rendezvény időpontját (pl. Tour de France), csak nyár végére tettek át olyan országokban, ahol a helyzet sokkal rosszabb mint itt nálunk. Mi tehát tovább folytatunk az előkészületeket és bízunk benne, hogy nem lesz semmilyen akadálya a nyári-őszi versenyeknek. Ezzel Titeket is szeretnénk motiválni, hogy Ti sem veszítsétek el a sportban kitűzött céljaitokat és a nehezebb körülmények között is körültekintően, de folytassátok a felkészülést. Ugyanakkor számítanunk kell rosszabb forgatókönyvekre is, ezért ahogy a Moonlight Run és hamarosan a Szentendrei Panorámafutás esetében is, készülünk egy B tervvel, hogy Ti is tudjátok mire kell számítani. A Panoráma Trailt mindig október második felében tartjuk, mivel ez a verseny a három vár mellet az őszi színekben pompázó zempléni erdőről is szól, ezért ezen semmiképen nem szeretnénk változtatni. Ha tehát tényleg annyira rosszul alakulna a helyzet, hogy még ősszel sem térhetünk vissza a régi életünkhöz, akkor a Trailt egy hónappal a verseny előtt lemondjuk, és áttesszünk 2021 októberére. Minden addig beérkezett érvényes nevezés átkerül a 2021-es versenyre, tehát érvényes marad. Ha már foglaltatok szállást illetve tervezitek, kérdezzetek rá, hogy a foglalás egy hónappal előtte lemondható-e illetve áttehető-e 2021-re, így nem lesz semmilyen rizikó számotokra. Bízzunk együtt az idei találkozásban ezért akár otthoni edzésekkel is tartsátok magatokat formában, ne veszítsétek el a hiteteket a futásban!
Sok szeretettel gondolunk Rátok!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Judit és Markus 🏃♀️🏃♂️
Comments