Várunk Titeket Szentendrén

Sentendre_pályaKedves Futók!
A szentendrei verseny nevezését lezártuk, a rendezvény betelt, azaz helyszíni nevezésre, átírásra, módosításra nincs lehetőség!
Felkerültek a honlapra a rajtlisták, ott tudjátok ellenőrizni a nevezéseiteket. http://panoramafutas.hu/rajtlista-szentendre-2018/

Sok kérdés érkezik felénk, majdnem mindenre megvan a válasz a versenykiírásban, kérjük olvassátok el alaposan.
http://panoramafutas.hu/panoramafutas-szentendre/

Röviden: Vasárnap reggel 7:30-tól a II Rákóczi Ferenc Gimnázium tornatermében lesz a rajtszámátvétel (Rákóczi F. u. 6.), ott találtok öltözőt és ruhatárat is. Külön futóknak fenntartott parkolónk nincs, így főleg a későbbi rajtokra érkezők számítsanak arra, hogy a központtól kicsit távolabb fognak helyet találni. Ajánljuk a HÉV -el érkezést, mivel a végállomás sincs messze az iskolától. Rajtszámátvétel után a rajt és célterületet a Duna-parton találjátok, kb. 300 m a Fő téren keresztül.

Pálya: Idén a célkaput tényleg csak célkapunak használjuk. A rajt mellette, a Duna sétányon lesz. Innen indulunk észak felé, a 8 km -esek 3 kört, a 10 km-esek 4 kört futnak. A 3. illetve 4. kör után még egyszer futjuk az első kilométert, de ezután már nem kanyarodunk a Lázár cár térre az óvárosba, hanem egyenesen futunk be a célba. Az időmérő rendszer nyilván minden kört rögzít, de verseny közben a futóknak a feladata, hogy számolják mikor kell befutni a célba.

Jó futást mindenkinek! Várunk Titeket Szentendrén